Árvák, mostohák és érzelmek. Konfliktusok 18-19. századi parasztcsaládokban    

Árvák, mostohák és érzelmek. Konfliktusok 18-19. századi parasztcsaládokban    

csaladok_1_1.jpg 

A hagyományos társadalom családja általában idealizálva, szülők és gyermekeik biztonságos, meghitt közösségeként jelenik meg a közbeszédben, szembeállítva a jelenkor állítólagos válságával. Pedig a nagy halandóság miatt a mostoha- vagy mozaikcsalád legalább olyan gyakori volt a modern kor előtt is, mint ma a válások következtében! 

Az MTA BTK Történettudományi Intézetének Lendület Családtörténeti kutatócsoportja ezt a mindennaposnak számító családtípust teszi tudományos vizsgálat tárgyává a 16-19. századi Magyarországon. A csoport tagjai havonta egy-egy posztban mesélnek a népmesék nagyon is valóságos szereplői, a mostohák  és gyerekeik mindennapi életéről.

Bálint Petra 18–19. századi Heves vármegyei büntetőperek alapján ad bepillantást a paraszti világban is gyakori mozaikcsaládok életébe, különös tekintettel a mostohagyerekek és mostohaszülők közötti konfliktusokra.

  

A magas halandóság miatt a 20. század közepéig a gyermekek nagy hányada tapasztalta meg az árvaságot. A gyakori újraházasodás eredményeképp a falusi közösségekben sok mostohaszülő és mostohagyermek élt egy fedél alatt. Bár a feudális korban a jobbágyok árváinak hivatalos gyámja a földesúr volt, a gyermekről valójában a család gondoskodott.

Az apa halála a család mint gazdasági egység felbomlását is jelentette. Az apjukat elvesztők általában az anyára és az anya rokonságára maradtak. Sokszor előfordult, hogy a megözvegyült szülő a félárva gyereket nem vitte az új házasságba, hanem a nagyszülőkhöz, vagy anyjuk-apjuk testvéreinél, azaz a nagybátyjuknál, nagynénjüknél helyezték el őket. Nem volt ritka, hogy a testvéreket elosztották egymás között a rokonok, szétválasztva őket.

s3_v0038000_v0038895.jpgA fiatal özvegy nő és az árva gyerekek drámai, többféle tragédia lehetőségét hordozó léthelyzete évszázadokon át mindenhol hálás témája volt a mind a “magas” művészetnek,  mind az üzleties “képtermelésnek” 
 Miss Sharpe rajzán két kisgyermek vigasztalja a férj és apa sírjánál a gyászoló anyát

A társadalom margóján

Árva szavunk „apátlan, anyátlan gyermek” jelentésével magában hordozza az egyedüllét, a magányosság és a kiszolgáltatottság érzését. A büntetőperekben valóban gyakran találunk példákat arra, hogy az árvák a közösség perifériájára kerültek, majd rászorult helyzetük miatt, illetve a kellő figyelem hiányában könnyebben bajba sodródtak. Gyakran előfordult, hogy elhagyták a családjukat, elvándoroltak, máshol kerestek munkát, vagy kilátástalan helyzetükben lopásra, csalásra kényszerültek. A lopáson ért 17 éves kóborló árva, Tarnoczi Susanna így vallott a bíróságon:

Mind az atyám, mind pedig az anyám mind csecsemős koromban haltak meg, és így árvaságra maradván nevelkedtem fel ugyan Debreczen városában a bátyámnál, Tarnoczi Jánosnál. A bátyámnál laktam mind egy hat esztendeig, noha az alatt is néha-néha elmentem tőle. 

Tiszaörs, 1764

A férfiruhában, férfinéven új életet kezdeni akaró Bodnár Ancsa szintén rossz tapasztalatok miatt hagyta el idősebb testvérét. Amint a perből kiderült, kinézete miatt (kopasz volt) öltött férfiruhát, és vállalt férfimunkát, mivel nőcselédként senki nem alkalmazta volna. A bátyjánál töltött évekről ezt mondta:

Hogy Kókán édesatyám, anyám megholt, aki Bodnár András vala, én árvájul maradván, egy testvér bátyámhoz, helység predicatorához Bodnár Tóbiáshoz folyamodtam, és nála több esztendőkig szolgáltam. Ki is engem semmi leány munkára nem szoktatott, de nem taníttatott, hanem leány ruhába is férfiú munkára kényszerítettem, én ott lovakat őrzöttem, kocsiskodtam, fát vágni, kaszálni, kapálni, nyomtatni, szénát hordani, és több ilyen férfiú munkára járván és hajtatván végtére ezen kemény szolgálatot meg untam, és bátyámtól elmentem.

Eger, 1760

Találkozhatunk persze a bírósági forrásokban olyan szövegekkel is, amelyekből kiolvasható, hogy az árvákkal szembeni együttérzés, segítésük kötelező normának számított. A bíróság elé került Kis András „valami 19 éves, református, nőtlen, most szolgálat nélkül élősködő” árva fiú öt sertést hajtott el, s az állatokat Oláh András kondáshoz vitte továbbadásra. Oláh szintén továbbadta őket tíz forintért, s a pénzből az árva legény egy bundát és pár fehér ruhát kapott. Az orgazda kondást is kihallgatták, aki vallomásában mentő körülményként a tolvaj árvaságára hivatkozott: „megesett a szíve rajta olyan rongyosan jött hozzá”, ezért adta el kérésére a lopott sertéseket. Hiszen nincsen annak a gyerkőcnek semmi gyámala, az apja régen meg halt, az anyja pedig kurválkodik, az árva mellett minden keresztény ember felállana.” – vallotta. Kis Andrásnak 30 pálcaütést szabtak ki, a szigorúbb ítéletet – a kiszabott 25 botütés mellé egy hónap szabadságvesztést – pedig Oláh András kapta, mert őt felnőttként, úgy vélték, nagyobb felelősség terhel az elkövetett vétekért. (1830, Mezőtúr)

deresen_1_1.jpg

A 19. század közepéig az alsó társadalmi rétegek esetében a testi fenyítés fő- vagy mellékbüntetésként szinte kötelező eleme volt a bírói ítéleteknek 

Az árva gyermek helye a családban

Tanulságos élethelyzeteket tárnak elénk a kérvények, panaszos levelek, amelyekben az érintettek a családban az örökség vagy az árva eltartásának kérdése miatt kialakult konfliktusokat szeretnék rendezni. Ezek jól illusztrálják, hogy a (fél)árváságra jutott gyermek gyakran „kilógott” a családból: szülője újraházasodása nem feltétlenül javított a kilátásain. A mostohaszülő és a születendő féltestvérek többnyire nem tekintették a „jövevényt” családjuk egyenértékű tagjának.

Egy ilyen esetet, az elhunyt édesapa testvérének, valamint a gyereket nevelő anyai nagymamának a konfliktusát ismerhetjük meg a következő kérvényből. Az anya nem jelent meg közvetlenül a vitában: az iratokból kiderül, hogy fiatalon megözvegyült, majd újra férjhez ment és lemondott gyermekéről, akit az édesanyjára bízott.:

Nagy alázatossággal leborulván Tekintetes Urak előtt keserves állapotomat eleikben terjeszteni kívánom, mely abból áll: Ennek előtte három esztendővel az testvér öccse Kiss Istványnak, Kiss Ferentz szegény sorsban lévő nemes legény megházosodván, az én leányomat feleségül vette magának, de mivel csak másfél esztendeig az mindenható Úr Isten engedett nékik együtt ezen az mulandó világon élni, az férjét halál által ki szólította, és úgy elváltak egymástól. Maradott pedig egy kis szopós férfi gyermeke, melyet az leányom úgy, mint édes anyja két esztendeig szoptatván, árvaságában, és szegénysége miatt éhen táplálgatta. Már ebben az esztendőben, mint hogy néki az Úr Isten férjhez menésre szerencsét adott, árva gyermeket pedig az mostani ura nem akarta magához venni, annak okáért kintelen voltam azon kis árva gyermeket /:mint nagyanyja :/ magamhoz venni, és tutorságot [gyámságot] felvállalni. Oly conditioval [feltétellel] vette férjhez az mostani férje, hogy eladván a házot adja anyjának tartásul; a házat pedig áruba bocsájtották zsérczi lakos Csattos Mihálynak.

1788. Zsérc

Az új férj tehát csak azzal a feltétellel vette el a fiatal nőt, ha a gyermeket nem viszi magával a házasságba, hanem az anyjára hagyja. A gyerek tartási költségeit valószínű apai örökségének, a háznak az eladásából kívánták fedezni, ám a pénz körül vita keletkezett az új férjjel.

geschwister_erziehensich.jpgA kisgyerekekről való gondoskodásban a hagyományos társadalomban – az egymást sűrűn követő szülések miatt –  fontos szererepe volt az idősebb testvéreknek, nagyszülőknek vagy más rokonoknak

Erőszakos mostohaszülők

Az árvák szüleik újraházasodásával a mostohaszülők erőszakos viselkedésének is ki lehettek téve. 1790-ben egy felnémeti fiatalasszonyt azzal vádoltak meg, hogy megverte és megölte ötéves mostohalányát. A bíróság azonban a 22 éves, gyermektelen Koczkeleczky Erzsébetre nem tudta rábizonyítani a gyilkosságot. Erzsébet a bírák előtt arra hivatkozott, hogy a gyermek halálát betegség okozta, de elismerte, hogy egyszer pálcával megverte, amiért levizelte őt. Az ötéves Anna a tanúk szerint azonban nem volt beteg (bár az egyikük utalt arra, hogy a kislányt nagyanyja a több adomány reményében mindig magával vitte kéregetni), de többször hallották tőle, hogy nagyon fél a mostohaanyjától. Végül a mostoha 8 hónap szabadságvesztést és 100 korbácsütést kapott.

A 34 éves tisszaabádi Molnár Mihály ellen 1844-ben indult eljárás, mert a vád szerint előre megfontolt szándékkal, többszöri próbálkozás után megölte egy év körüli mostohalányát. Az anya vallomásából kiderül, hogy a gyermek házasságon kívül született: „leányi pártámat a megfojtatott kis gyermekkel törvénytelen úton vesztettem” – vallotta. A 23 éves leányanyát, Szilágyi Julist feleségül vevő Molnár özvegyember volt, és ő is hozott egy gyermeket a házasságba. A fiatalasszony elmondása szerint főzés közben kérte férjét, hogy nézzen rá a kisgyerekre és vigye be hozzá. A nő ezután már csak egy sikítást hallott, s az udvarra kiszaladva látta, hogy a férfi keze a gyerek nyaka körül volt. Az ekkor már élettelen kisgyereket bevitték a házba, letették az ágyra. A férj késsel fenyegette a nőt, majd azt állította, hogy a gyermeket a „malacz elrántotta, a nehézség azért elütötte, halálát az okozta”. A nő azonban nem hitt férjének. Kétségbeesetten próbálta feléleszteni a halott kisgyereket: ruhát melegített, és betakarta vele a testét. Vallomásában elmondta, hogy máskor is előfordult már, hogy a férfi erőszakosan viselkedett. A férj bevallotta, hogy talán megszorította a kisgyereket, de előtte sohasem tett ilyet. Azt állította, nem tehet róla, hogy „szerencsétlenül járt.” A vád egyértelműen állította, hogy a férj gyűlöletből ölte meg a kislányt, amiért az nem vérszerinti gyereke volt. Végül a szándékosságot nem látta bizonyítottnak a bíróság, ezért a halálbüntetés helyett két év szabadságvesztést szabtak ki rá.

 m6ir-1690kepp-nagy.jpgA parasztcsalád a 19. századi zsánerképeken általában harmonikus idillként jelenik meg, ahol a kemény munkát a mindig zavartalan szeretet ellensúlyozza 

A fenyegető mostohagyerek

A mostohaszülő belépése a családba sokféle konfliktussal járhatott, ezt mutatják azok az esetek, amelyek súlyos testi sértéssel, sőt gyilkossággal végződtek. A következő történetekben azonban nem a mostohaszülő volt a bántalmazó, hanem a már felnőtt gyermek. A 48 éves kömlői Palatin Márton idős apjával és mostohaanyjával szembeni agresszív viselkedése miatt került bíró elé 1794-ben. Az elmondások szerint az alperes összeverekedett az apjával, és a mostohaanyját is sértegette:

Apám uram, kurva a kend felesége […] még nekem egy asszony meg nem vette az eszemet, mint kendnek. Annak utána azt mondván, egyszer lettem a világra, egyszer kell meg halnom, az atyádnak mentél és őtet fojtogattad és csak akkor eresztetted el, midőn a te kegyetlen cselekedetedre más emberek oda érkeztek.

A kérdésre, hogy miért szidta a mostohaanyját, ezt felelte:

Nem tudom, ha mondottam-e vagy nem. Egyébként nem vertem, hanem a hajánál fogva a házból kiigazítottam, melyért a helység bírái által 30 pálcákkal megbüntettettem.

– Miért haragudtál a mostoha anyádra?

– Csak azért, mivel másoktól hallottam, hogy lisztünket, szallonácskánkat prédálja, de én aztat magam nem tapasztaltam.

Az apja fojtogatását nem tudták bebizonyítani, így végül a vádlottat elengedték.

erziehung_streng.jpgA társadalmi modernizációs folyamat egyik központi kérdése volt a “mindennapi erőszak” megfékezése

Egy 1809-ben Egerben íródott panaszlevélben a sértett részletesen elmondta a családi konfliktus okát és körülményeit. A panasz középpontjában az őt ért testi sértés mellett a vagyonos egri családban régebb óta húzódó pereskedés állt. Ebben az esetben az erőszak az apa halála után családfővé avanzsált özvegy mostohaanyára irányult. A sértett, Freinding Josefa özvegyasszony elpanaszolta, hogy a családi tulajdonban álló boltok feletti pereskedés során mérgesedett el úgy a kapcsolata mostohagyermekeivel, hogy a vita végül fizikai bántalmazásba torkollott:

A családban tehát jelen volt az özvegy, a fiatal felnőtt mostohafiú és az elhunyt férjjel közös gyermekei. Az asszony kiemelte, hogy ő törvényes mostoha-, sőt „nevelő anyja” volt a fiúnak, aki rátámadt. A megszólítás módjával azonban jól elkülönítette őt („mostohám”) vérszerinti gyerekeitől („gyermekeim”).

Ne tétovázz! Az Öreg Tari Ferentzet nálad kívül senki sem gyilkolhatta meg, mert te mindenkor bosszút forraltál ellene azért, hogy tégedet a házától elkergetett, és édesanyádtól is elvette a gazdasszonyságot, mert veletek együtt a házát pusztítottátok, lopva mindenét pazéroltátok, azért csak térj magadban s valld ki a dolgot!” – írták a vallatásban.

A tanúk szerint az apa sokszor kifejezte félelmét, a kocsmárosnak például így panaszkodott:

Egyébtől nem félek a világon, hanem hogy a két mostoha fiaim Kiss Antal, és János e világból kivégzenek.

A fiúk azért nehezteltek mostohaapjukra, mivel az elkergette őket a házától pazarló és részeges életmódjuk miatt. Végül a gyilkossági ügy bizonyítékok hiányában ítélet nélkül zárult, a vádlott mostohafiút elengedték.

falusi_korcsma_belseje_a_xix_sza_zad_ko_zepe_n.jpgA kocsma, kocsmáros és az alkohol a feudális kor bűnpereinek is visszatérő motívumai voltak 

Összegzés

Bár az előző évszázadok érzelmi világának megismerhetőségével kapcsolatban óvatosnak kell lennünk, egyes bűntetteken és „elmesélésükön” keresztül közelebb kerülnek hozzánk a korabeli mindennapok, a periratokban szereplők szavaikkal, tetteikkel, gesztusaikkal kinyilvánítják érzéseiket.

A hagyományos társadalomban a gyermekek, ha a szüleiket elvesztették, életlehetőségeik nagyban rosszabbodtak. Az árvák a kellő felügyelet hiányában elkallódhattak, lopásra és egyéb bűnök elkövetésére kényszerültek. Egy féltékeny mostohaanya vagy egy erőszakos mostohaapa pedig még jobban megnehezítette az életüket. Elfogadásuk, befogadásuk az újraházasodással létrejövő új családba nem volt mindig magától értetődő: a mostohagyermeket terhesnek, ottlétét jogtalannak érezhették. Nem volt ritka, hogy az özvegy anyák arra kényszerültek, inkább elhagyják, rokonoknál helyezzék el az apa nélkül maradt gyermeküket, minthogy férfi nélkül, nagyon nehéz körülmények között egyedül gondoskodjanak magukról. A mostohaszülő a „kapott” gyermekkel szembeni elutasítását olykor fizikai erőszakkal is kifejezte. Mostohaszülők és felnőtt gyermekek konfliktusainak hátterében legtöbbször az örökösödés kérdése vagy a javak használati joga állt. A kor- és erőviszonyok változásával a felnőtt mostohagyermekek is jelenthettek fizikai veszélyt nevelőszüleik számára, akikben a családi vagyonra leselkedő veszélyt láttak. Az újraházasodás fenyegetést jelentett az örökségre addig biztosan számító utódok szemében. Az új családtag legitimitása nem mindig volt egyértelmű a befogadók számára. A gazdasági okok mellett jelen lehetett a szülői hatalomgyakorlás által okozott feszültség is. A periratokból megismert erőszakos cselekmények többsége nem előre eltervezett tett volt, ám azok általában a családban régóta fennálló konfliktushelyzet, feszültség kirobbanásának tekinthetők.

die-boese-stiefmutter.jpgA gonosz mostohaanyát mint toposzt a Grimm-fivérek mesegyűjteményének sikerdarabja, a Hófehérke sok nemzedék képzeletébe beégette   

Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!

Facebook Comments