“Tetemes hatást gyakorolt a fürdői életre” – Kolerajárványok Balatonfüreden a 19. században

“Tetemes hatást gyakorolt a fürdői életre” – Kolerajárványok Balatonfüreden a 19. században

Pestis, feketehimlő, kolera, spanyolnátha – a járványok végigkísérték, sőt olykor alakították az emberiség történelmét. Az utóbbi évtizedekben a HIV, a SARS, a madárinfluenza, aktuálisan pedig a koronavírus megjelenése figyelmeztet bennünket, hogy a modernizációs folyamat során elhatalmasodott magabiztosságunk – hogy az ember a tudomány és a technika fejlődésének eredményeként teljhatalmú ura lesz környezetének – túlzottnak, végső soron hamisnak bizonyult.

A járványok története számos, a mostani helyzetben is felmerülő kérdést vet fel. Milyen rövid és hosszútávú hatással voltak a népesedésre, a gazdaságra vagy éppen a társadalmi rendre? Milyen egyéni és közösségi stratégiákat alkalmaztak a védekezésre? Milyen mentalitás jellemezte a vészhelyzetekben a különböző korok emberét? Lehet-e összefüggést találni járványok megjelenése és ökológiai változások között? Milyen civilizációs vívmányokat “köszönhetünk” a nagy járványoknak? Milyen nyomokat hagytak a nagy ragályos betegségek a kollektív emlékezetben, az irodalomban vagy a képzőművészetben?

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének égisze alatt indított, de máshol dolgozó kollégák előtt is nyitva álló sorozat a fenti kérdésekre keres válaszokat.

Katona Csaba, a BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa posztjában azt mutatja be, miként érintettek a 19. századi kolerajárványok egy speciális helyzetű települést, Balatonfüredet, a polgári fürdőélet magyarországi bölcsőjét.  

A „nagytermészetű” Wesselényi Miklós Balatonfüreden nyaralva 1836. július 27-én egy már többször  megtapasztalt kór tüneteit észlelte magán: „Mind a két nap áldoztam a Kaland–Venus veszélyes oltárán. Bíztam, mert itt minden héten orvosi vizsgálat van, és bíztam az átkozott csalfa védlapokban, de ezek az átkozottak újra és mindig megcsalnak. Már vasárnap aggodalmimat bizonyos csípés‚ s sajgás öregbítette” – jegyezte fel a “kórelőzményt” és a tüneteket naplójába.

A Wesselényi által panaszolt kórság – valamiféle nemi úton terjedő fertőzés – egyre megszokottabb dolognak számított a Balaton akkori egyetlen fürdőjében, ahol a gyógyvizet használó betegek mellett gyorsan gyarapodott azoknak a száma is, akik szórakozás céljából keresték fel a nyaralóhelyet. Petneki Áron szerint a reformkori Füreden „virágzott a titkos és kevésbé titkos prostitúció, amelynek folyományaként a gyógyulást keresők nemegyszer betegebben távoztak, mint ahogy érkeztek”. Nem meglepő tehát, ha a féktelen szexuális étvágyáról is ismeretes báró szembesülni kényszerült “Venus-kalandja” következményeivel. (Wesselényi Miklós magánéletének egy szeletéről bővebben olvashat a blogon itt.)

A diszkréten kezelt – és elsősorban a kalandvágyó egyedülálló férfiakat érintő – nemi bajoknál sokkal drámaibb és fenyegetőbb volt a válogatás nélkül mindenkire veszélyes kolera, amely többször is felütötte a fejét Füreden a 19. században.

kisfaludy-balatonfured_latkep-libay_lajos-reguly_konyvtar-archivum_1_fit_1000x10000.jpgA Balaton első gőzhajója, a Kisfaludy Balatonfüred előtt. Libay Lajos képe

1831: Deák Ferenc mint kolerabizottsági tag

A nagy országos járványok közül kisebb vagy nagyobb mértékben több is érintette a fürdőt. 1831-ben, amikor a 19. század első, egyben egyik legnagyobb kolerajárványa sújtotta az országot, Balatonfüred szerencsés módon inkább csak közvetetten volt érintett. (A kolerajárványokról általános összefoglalást itt és itt olvashat a blogon.)

Július 3-án örömünnepre készült a fürdő. Aznap nyílt meg ugyanis Deák Ferenc és méltatlanul feledésbe merült bátyja, Deák Antal jelenlétében a Dunántúl első kőszínháza, amely Kisfaludy Sándor kezdeményezése nyomán épült fel. Ám bő egy héttel később, 1831. július 11-én Deák Ferenc ugyanitt már Zala vármegyének a kolerajárvány megakadályozásáról tanácskozó rendkívüli megyegyűlésének jegyzőkönyvét vezette hivatalból mint helyettes jegyző. (A Balaton északi partja egészen Alsóörsig Zala vármegyéhez tartozott 1950-ig.) 

Hogy miért Füreden került erre sor? Azért, mert a megye tisztikarának többsége nyáridőben eleve ott tartózkodott.  (A nyaralás szokásának kezdeteiről itt olvashat a blogon.) Deák 1831-ben nem csupán a jegyzőkönyvet vezette, hanem bekerült az ekkor felállított vármegyei kolerabizottságba, amelynek élén az első alispán állt.

A járványt a bizottság munkája se megelőzni, se megfékezni nem tudta. A kolera augusztus közepétől december végéig pusztított a megye keleti részében – így a Balaton-felvidéken is – dacára annak, hogy korábban elrendelték a megyébe vezető utak lezárását.  Zala viszonylag szerencsésen úszta meg a súlyos katasztrófát: Deák szerint a kolera a vármegyében „még eddig oly dühös nem volt, mint más vidékeken”. Sajátos machiavellizmust villantott fel az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc majdani energikus kormánybiztosának és mártírjának, Csány Lászlónak a javaslata. Szerinte a kolera megzabolázása érdekében a nemesi felkelést kellene meghirdetni: „Legyen csak meg az inszurrekció, majd lesz más is belőle!” (A forrófejű, és az aktuális politikai hangulattól eléggé idegen kijelentés talán az éppen zajló lengyel felkelés hatása alatt hangzott el.) 

A kolera fenyegetése csak augusztus közepén érte el a fürdőt – a főidény az Anna-bállal július végén véget ért  ekkoriban -, mégis éreztette negatív hatását. Pálos L. Ferenc irodalomtörténész szerint  “lassú, de biztos léptekkel elindult Pestről nyugat felé a kolera. A vendégek ijedt madarakként rebbennek szét. A színészeken kívül alig egy páran maradnak. Ezek is reggeltől estig egy csoportban vannak. A félelem eggyé kovácsolta őket”.

Az említett színészek a Komlóssy Ferenc igazgatása alatt működő színtársulat tagjai voltak, köztük a korszak sztárjaival, idősebb Lendvay Mártonnal és feleségével, Lendvayné Hivatal Anikóval. A társulat 1831. augusztus 10-től október 23-ig Balatonfüreden vesztegzár alatt ragadt, bevétel nélkül tengődve. Innen a zárlat feloldása után Székesfehérvárra távoztak, de hiába tartottak gyors egymásutánban hat előadást, a nyomott közhangulatban jószerivel senki sem volt a nézőtéren.  

Sajátos kultúrtörténeti adalékként említhető még, hogy egy évvel később, 1832 júliusában a jeles zenész, Ruzitska Ignác Cholera Verbung címmel írt egy darabot. Balatonfüredi emléktáblája, amelyen Pálóczi Horváth Ádámmal, Csermák Antallal és Bihari Jánossal „osztozik”, büszkén hirdeti pátosszal átszőtt veretes soraival: „Balatonfüred volt kiröpítő fészke annak a magyar verbunkos zenének, amellyel a bilincsbe vert nemzeti érzés a reformkor kezdetén kibontotta szárnyát”. 

fu_redi-szi_nha_z.jpgA fürdői társasági élet két központja a 19. században: a színház és a Nagyvendéglő

1849: kolera szabadságharc idején

1849-ben a kolera az 1831-esnél komolyabban éreztette hatását a fürdőn. Az ismert történelmi események közepette ez amúgy sem lehetett szokványos idény, ennek megfelelően számos érdekesség tapad hozzá. Kezdve azzal, hogy meglepő módon az 1840-es években soha nem fordultak meg annyian Füreden, mint éppen a forradalom és szabadságharc esztendeiben: 1848-ban 2270-en, 1849-ben 2560-an időztek a fürdőn. A magas létszám egyik magyarázata, hogy a bizonytalan viszonyok közepette a fürdőhelyet sokan biztonságosabbnak vélték és ott igyekeztek átvészelni a vészterhes időket. A sok vendég által keltett speciális keresletről árulkodik az a hír az 1849-es szezonból, miszerint túl sok a prostituált a fürdőhelyen. Balatonfüred polgári biztosa utasítást is kapott, hogy őket „ha kell karhatalommal, de telepítse ki Balatonfüredről Arácsra, mert az általában férjükkel érkező hölgyek nem hajlandóak a fürdőhelyre jönni”.

Mátray Gábor, a jeles zenetudós naplójának egy részlete bepillantást enged 1849 nyarának füredi hangulatába: „Bizonyos Metzger báró Budán beszélé, hogy a legközelebbi hetekben Füreden volt és a fürdőt használta. Múlt napokban azonban Besze János országgyűlési követ parancsára öregnek, ifjúnak, sőt a fürdővendégeknek is el kellett menni a népfelkeléshez, de az említett báró, ki szintén kényszerítve volt résztvenni, Fehérvár előtt megszökött tőlük.” Ha ehhez hozzávesszük, hogy a megalkuvást nem ismerő, rendkívül energikus somogyi kormánybiztos, Noszlopy Gáspár augusztus 9-én megérkezett embereivel Füredre, látnivaló, hogy nem éppen a biedermeier kedélyesség jegyében telt ez a nyár.

08172838505.jpgBalatonfüred látképe a fürdőházhoz vezető híddal a 19. század közepén  

A politikai és hadi eseményekkel járó izgalmakat tovább fokozta a kolera felbukkanása. (Az 1848–49-es járványról a blogon Fazekas Csaba posztjában olvashat bővebben.) Tóth-Bence Tamás kutatásai nyomán pontos képet alkothatunk a járvány helyi méreteiről. Balatonfüreden és a fürdővendégeket szintén fogadó Arácson 1849. június 2. és október 11. között a református anyakönyvekbe 175 halálesetet jegyeztek be,  és ebből a halálozás okaként 146 alkalommal a kolerát tüntették fel. A paloznaki katolikus anyakönyvben pedig 1849. augusztus 22. és október 11. között a 62 füredi és arácsi halálesetből 25-nél szintén a kolerát jelölték meg okként. (Fényes Elek szerint Fürednek a század közepén kb. 1100, Arácsnak 400, túlnyomórészt református lakosa volt; a katolikus kisebbség a paloznaki anyaegyházhoz tartozott.)

1849.jpgA balatonfüredi református halotti anyakönyv egy lapja 1849-ből.
(Tóth-Bencze Tamás: Járványok Balatonfüreden a XIX. században. Füredi História, 2017/3.)

A számok mögött persze egyéni tragédiák rejtőztek. A járási orvos, Miskoltzi Pál például 1849. szeptember 7-én  elvesztette hatéves fiát, Józsefet, majd két héttel később feleségét, a 39 éves Pető Máriát is. Tragikus veszteség érte a füredi lelkészt, Somody Dánielt is. A jeles egyházfinak számos teendője volt e mozgalmas nyáron, hiszen a veszprémi református egyházmegye úgy döntött, hogy levéltárát Balatonfüredre költözteti, aminek jegyében „Nagytiszteletű Simony Imre és Tisztelt Somody Dániel urak” kapták a feladatot, hogy az iratokat Köveskálról Füredre épségben eljuttassák. A lelkész feladatának eleget is tett, de közben a kolera következtében elveszítette egyetlen leányát, az alig 18 éves Esztert, aki 1849. augusztus 29-én hunyt el. Sírkövén töredékesen máig olvasható a felirat: „Itt enyészett el Ns SOMODI DÁNIEL Balaton … Reformata lelkésznek minden Atya öröme edgyetlen edgy kedves leányának nemes SOMODI ESZTER Kisasszonynak hamvairól ki élt 17 éveket meghalt 1849 dik év augusztus 29 dikén PORAI”.

somody_eszter.jpgSomody Eszter “papkisasszony” sírköve a balatonfüredi temetőben.
(Tóth-Bencze Tamás: Járványok Balatonfüreden a XIX. században. Füredi História, 2017/3.)

1855: a bencés rendet sem kímélte a ragály

Az 1855-ös járvány szintén súlyosan érintette Füredet, annak ellenére, hogy a járvány hírére igyekeztek mindenkit ellenőrizni. A paloznaki római katolikus halotti anyakönyvben augusztus elejétől november végéig a füredi és arácsi elhunytak esetében 38-ból 25 alkalommal a kolera szerepel halálokként. A füredi reformátusoknál egyetlen személyt, egy 65 éves juhászt jegyeztek fel a járvány áldozatéként szeptember elején, míg Arácson augusztus 4. és szeptember 21. között 16 elhunyt közül 15-en haltak meg kolerában.

1855-ben tehát jórészt nem az idényben tetőzött a fertőzés, mégis komoly veszteségeket okozott emberéletben. A Religio című lap szeptember 25-én egyszerre adott hírt az önáltató optimizmusról és a szomorú tényekről: „Nemrég egyvalaki tudományos elkészültséggel törekedett bebizonyítani, miszerint Balaton gyönyörű vidékeit, nevezetesen a hírneves gyógyerejű szép Füredet a cholera nem fogja bánthatni; ’s íme, a cikk alig hagyta oda a sajtót, és a cholera épen Füreden borzasztóbban kezde dúlni, mint másutt.”

Sörös Pongrác, a tihanyi apátság történetének megírója, így foglalta össze a kolera hatását: “A füredi savanyúvíz-telepen már júniusban annyi fürdővendég volt, hogy jó néhányat már nem tudtak fogadni. Ezért az uradalomnak igen ragyogó üzleti haszonra lehetett volna reménye, ha az elhatalmasodó kolera, amit a szomszédos vármegyékből hoztak be Füredre, augusztus közepén szét nem szórta volna a megrémült vendégeket, mint a széltől kergetett faleveleket, s így a savanyúvíz-telepi fürdő használatát meg nem szakította volna, s a remélt bevételek nagyrészt áldozatul nem estek volna.” (A füredi fürdő földesura a tihanyi bencés apátság volt.)

004kato2.JPGBalatonfüredi fürdőlista részlete 1855-ből. (MNL Vas Megyei Levéltára)

Orzoveszky Károly füredi fürdőorvos (az 1849. július 2-i komáromi csata után honvédorvosként ő látta el Görgei Artúr fejsebét) 1856. április 29-én tette közzé a Pesti Hírlapban hivatalos orvosi jelentését „az 1855-ik évi Balaton-füredi fürdőszakról”, ám abban csak általánosságban érintette a kolerát: „ha megfontoljuk az epekórnak (cholera) majd az egész birodalomban dühöngő elterjedését, mind ez tetemes hatást gyakorolt a fürdői életre”. Az óvatos fogalmazás mögött nyilván marketingszempont állt: a fürdő orvosa aligha a járvány pusztításának részletes elbeszélésével akarta Füredre csábítani a közelgő új idényben a vendégeket.

Pedig lett volna miről írnia. Az első kolerás áldozat, Mócsy Jánosné augusztus 11-én hunyt el, augusztus 18-án pedig Kováts Imre, aki Kaposvárról érkezett a fürdőre: „a mindenki előtt köztiszteletben volt és nagyrabecsült megyei törvényszéki tanácsos Kováts Imre úr, Balaton-Füreden múlt héten ezen járvány áldozata lett”. Sörös Pongrác viszont tudni vélte, hogy épp Kováts volt, aki a fürdőre hozta a ragályt: „Kovács kaposvári törvényszéki ülnök, ki betegen érkezett s rögtön meghalt, bevitte Füredre a kolerát.

Több mint három évtizeddel később, a Veszprémi Független Hírlap 1888. július 21-i számában egy Cassius álnevű szerző mesélt regényes történeteket az 1855-ös járvány idejéből. Elbeszélése szerint például a fürdőigazgatóság oly módon igyekezett elkerülni a pánikot, hogy a kolerában meghaltakat szabályosan kicsempészték a fürdőről: „aki nappal meghalt, éjjel kivitték Arácsra,  oly csendesen, hogy még kocsija se döccent; senki sem halt meg még sem, csak azt láttuk, hogy minden nap kevesebben vagyunk”.

Talán ezzel is összefüggött, hogy Orzovenszkyt, aki 1853-tól 1876-ban bekövetkezett haláláig működött fürdőorvosként, 1855 végén eljárás alá vonták. Egyebek mellett azzal vádolták, hogy a kolerajárvány idején mulasztásokat követett el. Ugyanakkor számosan igazolták, hogy az orvos a betegeket éjjel és nappal is rendszeresen látogatta, a zsidó fürdővendégek egy részének segítségével azokat lelkiismeretesesen gondozta, és többen is neki köszönhetik felépülésüket.

h-1859-1.jpgOrzovenszky Károly (1815-1876) Balatonfüred fürdőorvosa volt 1853-1876-ig.

Súlyos csapás érte a járvány következtében a fürdőt tulajdonló bencés rendet is. A Budapesti Hírlap 1855. szeptember 12-én adta hírül, hogy a „Pannonhegyi sz. Benedek rendjét közelebbi napok alatt, aug. 31-től sept. 3-áig érzékeny veszteség érte, négy tagja esvén a cholerának áldozatul, úgymint: Horvát Theodorik, tihanyi könyvtárnok, ki már több év óla roncsolt egészsége miatt erősb munkát kivánó hivatalt nem viselhetett, életének 56 ik évében; Farkas Irén, a tihanyi convent perjele, egyik legkedveltebb tagja a rendnek, élete 57-ik; Vidák Euseb sopronyi tanár, hazánk első rendű numismaticusa, élete 50-ik, ’s végre a köztiszteletű historiens Maár Bonifácz, egy ritka jellemű, s érdemű férfiú élete 68-ik évében. Mind Balaton-Füreden kapatott meg a járványtól; s Vidákon kívül, ki hasztalan menekült Pannonhegyre, a többi mind ott vált meg a mulandó élettől. Isten adjon nekik örök nyugalmat”.

Horváth Theodorik (Imre), aki gyógyulni érkezett Füredre, augusztus 31-én halt meg. Farkas Irén (István) nyaranta lelkipásztori teendőket látott el Füreden, ő szeptember 1-jén hunyt el. Maár Bonifác (János) szeptember 2-án fejezte be életét, míg Vidák Özséb, aki szintén fürdőzni ment Füredre, szeptember 3-án távozott az élők sorából. Vidák kivételével a tihanyi temetőben nyugszanak.

A későbbi kolerajárványok már kevésbé érintették Füredet. Az országosan az 1831-eshez mérhető 1872-73-as ragály például alig hagyott nyomot a fürdőhelyen: a református anyakönyvben 1873 októberében egyetlen kolerás haláleset fordult elő, egy 17 éves fiú halt bele a járványba. Orzovenszky Károly viszont ugyanekkor  megjelentetett fürdőleírásában (Balaton-füred. Helyi viszonyok és gyógyhatása rövid vázlatban) a kolera túlélőinek “rehabilitációjához” is lelkesen ajánlotta Füredet: „Ide tartoznak, mint önálló mint önálló betegségek – sápkór és hagymáz, cholera és vérhas utján beállni szokott kimerülések.”

004kato3.JPGHölgytársaság Balatonfüreden 1863-ból. A Chernel-Miske család iratai között fennmaradt fotót az MNL Vas Megyei Levéltára őrzi

 

 Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről! 

Facebook Comments