„Amazonok királysága” vagy „tudományok műhelye”? Nőnevelés és női irodalmi kör egy 18. század erdélyi főúri famíliában

„Amazonok királysága” vagy „tudományok műhelye”? Nőnevelés és női irodalmi kör egy 18. század erdélyi főúri famíliában

„Amazonok királysága” vagy „tudományok műhelye”? Nőnevelés és női irodalmi kör egy 18. század erdélyi főúri famíliában

V. László Zsófia

A hagyományos társadalom családja általában idealizálva, szülők és gyermekeik biztonságos, meghitt közösségeként jelenik meg a közbeszédben, szembeállítva a jelenkor állítólagos válságával. Pedig a nagy halandóság miatt a mostoha- vagy mozaikcsalád legalább olyan gyakori volt a modern kor előtt is, mint ma a válások következtében! 
A BTK Történettudományi Intézetének Lendület Családtörténeti kutatócsoportja ezt a mindennaposnak számító családtípust teszi tudományos vizsgálat tárgyává a 16-19. századi Magyarországon. 
A csoport tagjai havonta egy-egy posztban mesélnek a népmesék nagyon is valóságos szereplői, a mostohák  és gyerekeik mindennapi életéről.
V. László Zsófia, a Budapest Főváros Levéltára főlevéltárosa egy 18. századi erdélyi főúri család asszonyait idézi meg, akik korukban kivételnek számító módon – a hagyományos női szerepek betöltése mellett – szellemi alkotómunkával hagytak nyomot maguk után.

Munka vagy család? Meg tud-e felelni egy nő mindkét szerepben, illetve mit vár el tőle a társadalom? Ezek kérdések manapság még mindig sokakat foglalkoztatnak. Bármily meglepő, már egy 18. századi nemesasszony is szembesülhetett olyan a vádakkal, hogy a szellemi tevékenységet helyezi előtérbe a családi élet, a háziasszonyi teendők rovására. Vajon milyen lehetőségei lehettek egy korabeli nőnek a szellemi alkotómunkára, és hogyan reagált az őt ért vádakra? Ezekre a kérdésekre keresem a választ báró Daniel Polixéna és gyermekei életének bemutatásával.

Daniel Polixéna származása és neveltetése

Daniel Polixéna 302 éve, 1720. január 14-én született régi székely nemes családban. Apja, id. Daniel István sorsa tipikusnak tekinthető a 18. század első felének viharos esztendeiben. A Rákóczi-szabadságharc idején először a császáriak, majd a kurucok oldalán harcolt. Részt vett a szatmári béke pontjainak összeállításában, majd az uralkodótól kegyelmet kapott, és 1737-ben bárói rangot nyert. Időközben az unitárius vallásról a reformátusra tért át. Művelt ember volt, aki a katonáskodás, majd gazdasági feladatai, hivatali tisztségei betöltése mellett is kerített időt magának a kegyes irodalomban való elmélyülésre, fordításra, gondolatainak feljegyzésére.

Daniel Polixéna anyja gróf Pekri Polixéna, anyai nagyanyja pedig az egyik első magyar költőnő, báró Petrőczy Kata Szidónia volt. Bár nagyanyja már 1708-ban meghalt, így személyesen nem ismerhették egymást, Daniel Polixéna mégis őt tartotta példaképének. Az általa lefordított és kiadott könyv előszavában így fogalmazott:

Daniel Polixéna családfája

„nem vólt az eleitöl fogva a Keresztyénségben újság, hogy az Aszszonyok a Tudományok és a Könyvek irása körül foglalatoskodjanak […], tsak az én Bóldog Emlekezetü Nagy Anyám is, Gróf Petrötzi Kata, Néhai Gróf Pekry Lörintz Urnak kedves Élete Párja a ki vala, a mi Magyar Nemzetünk hasznára a Német Nyelvböl Magyar Nyelvre három jeles könyveket fordíta […]. Szükség vólt tehát énnékem ezen Bóldog Emlekezetü Édes Nagy Anyámat is követnem, a mennyire a nékem adatott Kegyelem engedte, ha többre nem érkezhetném is, avagy tsak ezen egy Munkátskának Világosságra való botsátásával.”

A házaspárnak kilenc gyermeke született, akik közül két fiú, Lajos és István, illetve egy lány, Polixéna érte meg a felnőtt kort. Ebben a közegben nem meglepő, hogy a szülők nagy gondot fordítottak gyermekeik nevelésére. A fiúk számára a tanulmányok szokásos menetét a házitanítók elemi oktatása után valamely református kollégium látogatása jelentette; az azonban nem volt egyértelmű, hogy a lánynak mit kell tanulnia. Daniel Polixéna gyermekkorában, és még azt követően is hosszú ideig a nemes kisasszonyok neveltetéséhez is elegendőnek tartották az írás-olvasás elsajátítását, a vallásos olvasmányokat és a ház körüli teendők ismeretét. Csak a 18. század közepétől kezdett lassan felértékelődni a nők társadalomban betöltött szerepe és ezzel együtt a leánynevelés kérdése.

Daniel István és Pekri Polixéna korukat megelőző gondolkodásmódról tettek tanúbizonyságot, amikor úgy döntöttek, hogy lányuk – anyja irányítása mellett – a szokásos ismereteken kívül történelmet, latint és németet is tanulni fog. Polixéna eszes tanulónak bizonyult. Néhány különösen jól sikerült beszédének szövegét a büszke apa a nagyenyedi könyvtárban is elhelyezte. Az otthoni tanulmányok után unokanővére, Daniel Zsófia vette szárnyai alá, aki gróf Haller János erdélyi kormányzó harmadik felesége volt. Az ő udvarukban tovább fejleszthette műveltségét és fontos társadalmi kapcsolatokra tehetett szert. Baconi Incze Mihály Daniel Polixéna életére visszatekintve, halotti búcsúztatójában a szülők bölcs belátását hangsúlyozta az asszony neveltetésével kapcsolatban:

„e Magyar Hazában leg elsöben akarván azt megmútatni, hogy az Isten valamint egyéb áldásainak, úgy az éles elmebéli ajándékinak is kí osztogatásában, a Férjfiui és az Aszszonyi Nem közöt semmi külömbséget nem tett; erre nézve nem tsak a Házi gondos serénységben, és e mellett a kegyességben, hanem a Scholai Nemes Túdományokban is […] kívánták ez Uri Hazokban lévö egyettlen egy kedves Léányokat nevelni és tanittatni.”

 A bölcs asszony és anya

Daniel Polixéna huszonkét évesen ment férjhez, ami abban a korban viszonylag későinek számított, majd csaknem tizenhat évig élt együtt ifjabb báró Wesselényi Istvánnal. Wesselényi ifjúkorában német egyetemeken tanult, majd gyalogos kapitányként szolgált Itáliában. A családi indíttatás ellenére nem vált belőle nagyformátumú politikus és irodalmi ambíciókkal sem rendelkezett, de birtokaival jól gazdálkodott. Feleségével együtt felújították a Rákóczi szabadságharc alatt súlyosan megrongálódott zsibói kastélyt, felépítették a komlódi udvarházat, fejlesztették az uradalmakat. Szőlőt telepítettek, különböző mesterségeket honosítottak meg, megalapították és gyarapították a később híressé vált ménest. Tizenkét gyermekük született, akik közül öten érték meg a felnőttkort: Polixéna, Zsuzsanna, Mária, Anna és Miklós (a vérmes természetű „zsibói bölény”, majd erdélyi színházszervező id. Wesselényi Miklós).

Daniel Polixéna igyekezett továbbadni a szülői házból hozott műveltségét. Férjével együtt nagy gondot fordítottak mindkét nembeli gyermekeik nevelésére, amint arról 1757-ben, a komlódi udvarház felépültekor tartott nyilvános vizsgán tanúbizonyságot tettek. Latinból, történelemből, földrajzból és teológiából adta elő ki-ki a korának megfelelően elsajátított tananyagot. Wesselényi István maga választotta ki a Pozsonyi Evangélikus Kollégium diákjai közül az ígéretes Cornides Dánielt fia leendő nevelőjévé, és magasabb képzése érdekében külföldi tanulmányútra küldte.

Daniel Polixéna Wesselényi István 1758-ban bekövetkezett halála után nem ment újból férjhez, hanem özvegyasszonyként egyedül irányította gazdaságát és nevelte gyermekeit. Arról, hogy maga döntött-e így, vagy nem volt lehetősége az újraházasodásra, nincs információnk. Mindenesetre az özvegyi létforma, kiskorú gyermekei (főként a fiú örökös megléte) és a rendezett vagyoni helyzet együttesen meglehetősen nagy szabadságot biztosított számára. Gyermekei közül Anna egy éves volt ekkor, kisgyermek még a nem sokkal később elhunyt Kata is, de Polixéna, Zsuzsanna és Mária már tíz-tizenöt éves lányok, akik belenőttek a ház körüli teendőkbe, sőt, lassan eladósorba kerültek. Az egyetlen fiú, Miklós hét éves volt apja halálakor.Az erlageni egyetemről ekkoriban visszatérő Cornides Dániel, a későbbi neves történész, heraldikus, könyvtáros lett a magántanítója, akárcsak Wesselényi Polixénának és valószínűleg Zsuzsannának, valamint Máriának is. Cornides 1766-ig maradt a Wesselényi család alkalmazásában, majd Deáki Filep Pál kolozsvári lelkész vette át a helyét.

Miklós az otthoni oktatás után a Kolozsvári Református Kollégiumba került, de az anya az otthon maradó kislány, Anna számára is biztosította a színvonalas nevelést. Anna hálás szavaiból következtetve ez a korban nem volt magától értetődő. Ő természetesnek tartotta volna, hogy legkisebb lányként rá már nem irányul komolyabb figyelem, „kivált hogy már, kedves Testvér Bátyámnak neveltetésén, mint egy nagyobb gondon által esvén, több Testvéreimet is édes Anyai öléböl kirepitvén, tsak egyedül érettem kelletnék, költséges Tanitókat Nagyságodnak tartani” – emlékezett 1774-ben megjelent fordításában.

Míg Daniel Polixénát az 1720–1730-as években elsősorban az anyja oktatta, egy generációval később ő már a lányai mellé is magántanítót fogadott, akik otthonukban foglalkoztak a kisasszonyokkal. Ez jelentősen eltért a nyugat-európai katolikus gyakorlattól: ott az arisztokrata lányok többnyire zárdában nevelődtek hosszabb-rövidebb ideig.

A Wesselényi-lányok zsibói tanulmányairól legtöbbet Cornides Dánieltől, illetve Wesselényi Mária férjétől, gróf Teleki Ádámtól tudhatunk meg. Polixéna halálára az egykori nevelő ugyanis gyászverset írt, amelyben részletesen beszámolt arról, hogy milyen ismereteket adott át tanítványának. A latin nyelven kívül megismertette az ókori irodalommal, történelemmel, földrajzzal és mitológiával is. Ezt egészítette ki a nemesi családok életében nagy jelentőséggel bíró címertan. Foglalkoztak még számtannal, szépírással, földrajzzal, történelemmel, német és francia nyelvvel, valamint teológiával, ami a család protestáns vallásának megfelelően a Biblia beható ismeretén alapult. Teleki Ádám a felsoorltakon kívül megemlítette a csillagászatot, rajzot és zenét is felesége tanulmányai között. A Wesselényi-lányok tanultságát illusztrálja, hogy apja halálára az akkor tizenöt éves Polixéna emlékverset írt maga és testvérei nevében, amely a gyásznyomtatványok között meg is jelent. A korszakban jellemző volt ugyan a nemesség körében, hogy a családtagok versben búcsúztatták el szeretteiket, de ezek a költemények többnyire irodalmi ambíciókkal rendelkező férfiak vagy kollégiumi tanulmányaikat folytató fiúk tollából származtak.

A Wesselényi-lányok műveltsége a korban kimagasló lehetett (igaz, Erdély egyik legrangosabb családjából származtak), hiszen a lányok oktatásával kapcsolatban lényegesen alacsonyabb követelményt támasztottak még a húsz-harminc évvel később megjelent első magyar nyelvű női életvezetési tanácsadó könyvek is. A Kolozsvárott 1784-ben kiadott A nemes kis aszonyoknak valo emlékeztetés például hangsúlyozta, hogy a magánlevelezés és a hivatali ügyek intézése miatt nemcsak az olvasás, hanem az írás is nélkülözhetetlen „tudomány” egy nemesasszony életében. Amennyiben még 1784-ben is szükség volt erre a figyelmeztetésre, Daniel Polixéna és lányai műveltsége egy nemzedékkel korábban bizonyára messze meghaladta az átlagot.

Wesselényi Polixéna verse apja halálakor (A szerző tulajdona)

Írástudó asszonyok

Daniel Polixéna azonban nem elégedett meg gyermekei nevelésével. Saját vallomása szerint kötelességének érezte, hogy latinul és németül nem tudó asszonytársai számára is elérhetővé tegyen olyan kegyes szövegeket, amelyek a hitben és az erkölcsös életvitelben erősítik meg őket, ezért a külföldi irodalomból gondosan kiválasztott művek fordításába kezdett.   

A fordítást tehát Daniel Polixéna a haza és az asszonyok javát szolgáló kegyes cselekedetként mutatta be, ugyanakkor ezek a munkák fontos lépcsőfokok voltak abban a folyamatban is, amelynek során a nők irodalmi tevékenysége társadalmilag elfogadottá vált. A fordítás ugyanis könnyebben beilleszthető volt az elfogadott női tevékenységek sorába, mint a férfiasnak tekintett önálló alkotás.

Daniel Polixéna egy nyomtatott és öt kéziratban maradt munkát hagyott az utókorra. Emellett támogatta a könyvkiadást, újra megjelentette az egyik, nagyanyja által lefordított kegyes olvasmányt.

Lányait is tevékeny életre ösztönözte. A gondos nevelés Zsuzsanna, Mária és Anna esetében meghozta gyümölcsét, és a szorgalmas asszonyok anyai és gazdasszonyi teendőik mellett is találtak maguknak időt a könyvekben való elmélyülésre. Anyjukhoz hasonlóan elsősorban kegyességi munkákat olvastak, szabadidejükben pedig fordításokat készítettek. A kor felfogásáról árulkodik, hogy Teleki Ádám külön kiemelte felesége, Wesselényi Mária azon képességét, hogy meg tudja különböztetni a jó és rossz könyveket egymástól. A 18. századi moralisták ugyanis általában óvták a nőket a nem megfelelő olvasmányoktól (elsősorban az érzelmes, szerelmes történetektől és a politikai-filozófiai traktátusoktól), mivel nem tartották képesnek őket az önálló értékítéletre, és féltek hiszékenységüktől, befolyásolhatóságuktól.

Míg Daniel Polixéna a latinul írt műveket részesítette előnyben, mindhárom lánya németből fordított. Zsuzsanna magyar nyelvű naplójába is németül ágyazódik bele egy, az uralkodói audiencián elhangzott párbeszéd. Munkáikból úgy tűnik, hogy elsősorban a valláserkölcsi kérdések, a hétköznapi élet vallásossága, illetve a protestáns eszmék és értékek védelme foglalkoztatta őket, illetve ezt tartották lefordításra érdemesnek, ami teljesen beleilleszkedik a 18. századi női irodalom jellegzetességei közé.

Szellemi munkájuk igazolása és az előítéletek eloszlatása céljából anya és lányai egyaránt hangsúlyozták, hogy a nők is képesek a társadalom számára hasznos szellemi tevékenységre, amennyiben megfelelő képzésben részesülnek. Saját példájukkal cáfolták azt a vádat, hogy a könyvekben elmélyedő asszonyok elhanyagolják házukat és gyermekeiket:

„Nem kétlem lehetnek ollyan elmék, a kik így okoskodhatnak, hogy lévén az efféle munkára Nemzetünkben elég Subjectumok, magam bár inkább Orsót és Gusajat forgattam vólna, s magam Házi dolgaim körül szorgalmatoskodtam vólna. De az illyeneknek tsak azt felelem, hogy én mind azokban, valamit az Isten én reám bizott, az Ö Felsége segedelme által, jó Lelki-esmérettel eljárni igyekeztem, és egyiknek is az illyenek közzül segítségét, sem ezen Munkátskának végbenvitelére, sem magam Házi dolgaimnak eligazitására, nem kértem. Külömben is hogy az Aszszonyi Nem az illyen munkától eltiltatott légyen, a tellyes Szent Irásban soholt nem olvastam […]. Végye jó neven hát a Keresztyén Kegyes Olvasó is ebben a Munkában az én jó igyekezetemet, félre tévén minden Irigységet, vagy Személy-válogatást, megtanúlván az édes Idvezítönktöl, hogy Ö Felsége, maga földön jártában is, a Férjfiúi és Aszszonyi Nem között, az Idvességnek dolga iránt és maga jótéteményeinek osztogatásában, semmi külömbséget nem tett.”

Daniel Polixéna 1752-ben jegyezte le a nemek egyenlő képességeiről vallott, de még hosszú ideig vitatott nézetét, amelyet ő a Biblia tanításával támasztott alá. A 18. század női szerzői jellemzően szinte mentegetőzve ajánlották az olvasók figyelmébe műveiket: az olvasó megértését kérték dilettantizmusuk miatt, felhívták a figyelmet arra, hogy a nemzet érdeke a művelt nők jelenléte a társadalomban, valamint arra, hogy a női szerepek ellátása összeegyeztethető az irodalmi munkával. Daniel Polixéna ezek közül a dilettantizmust nem vette magára, sőt büszkén vállalta műveltségét. Sokat elmond persze a korabeli közvélekedésről, hogy mind ő, mind más nőírók szükségét érezték az efféle magyarázkodásnak. A téma még évtizedekkel később is heves indulatokat váltott ki: például 1825–1826-ban a Tudományos Gyűjtemény lapjain  ugyanerről vitatkozott Takács Éva és Sebestyén Gábor.

Bármilyen nemes feladatnak tartotta Daniel Polixéna a kultúra terjesztését, a buzgalom nem volt mindig önkéntes. Wesselényi Mária bevallotta, hogy nem a maga jószántából állt neki a fordításnak. Anyja „sokszori parantsolatja után” gyermeki engedelmessége kötelezte rá, Anna pedig anyjának dedikálta művét, aki a fordítást „jóvallotta, és parantsolta-is”. Daniel Polixéna tehát igen erős befolyással bírt már házas lányaira is: egy kisebb írói alkotóműhelyt alakított ki családjában, amelynek központi figurája végig ő maradt.

Bár kortársai közül voltak, akik nem kedvelték Daniel Polixénát, sokan bírálták heves természetét, sőt egyesek az „Amazonok királysága”-ként jellemezték udvarát, általában mégis bölcs asszonyként emlékeztek meg róla. Ez alatt nem csak a vallási buzgóságot és a hit kérdéseiben való jártasságot, az olvasottságot, történelmi, esetleg politikai tájékozottságot értették, hanem azt is értékelték, hogy mindezt a tudást fiának és lányainak is át tudta adni:

„Ollyan volt ezen választott Bölts Uri Aszszonynak Uri Háza, mint egy tudományoknak mihellye, mellyben nem tsak, a mint közönségesen szokott lenni, a Férjfiu, hanem az Aszszonyi nemböl valók is gyakoroltatnak vala.”

A poszt a szerző Példás asszonyok. Női szerepek változása a protestáns halotti beszédek tükrében (1711–1825). Ráció, Budapest, 2020. című könyvének Daniel Polixénáról szóló fejezete alapján készült.

Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!

Facebook Comments