„Merüljön alá a mikve vizében” – Zsidók rituális tisztasági szokásai és a járványok
„Merüljön alá a mikve vizében” – Zsidók rituális tisztasági szokásai és a járványok

„Merüljön alá a mikve vizében” – Zsidók rituális tisztasági szokásai és a járványok

Pestis, feketehimlő, kolera, spanyolnátha – a járványok végigkísérték, sőt olykor alakították az emberiség történelmét. Az utóbbi évtizedekben a HIV, a SARS, a madárinfluenza, aktuálisan pedig a koronavírus megjelenése figyelmeztet bennünket, hogy a modernizációs folyamat során elhatalmasodott magabiztosságunk – hogy az ember a tudomány és a technika fejlődésének eredményeként teljhatalmú ura...

Tovább olvasom

A Nagy Szent Család. Szent Anna kultusza a késő középkori Magyarországon
A Nagy Szent Család. Szent Anna kultusza a késő középkori Magyarországon

A Nagy Szent Család. Szent Anna kultusza a késő középkori Magyarországon

A hagyományos társadalom családja általában idealizálva, szülők és gyermekeik biztonságos, meghitt közösségeként jelenik meg a közbeszédben, szembeállítva a jelenkor állítólagos válságával. Pedig a nagy halandóság miatt a mostoha- vagy mozaikcsalád legalább olyan gyakori volt a modern kor előtt is, mint ma a válások következtében!  Az MTA BTK Történettudományi Intézetének Lendület Családtörténeti kutatócsoportja ezt a...

Tovább olvasom

“Egy-egy mosoly, egy-egy kacsintás” – Szerelem, házasság és szexualitás a paraszti világban
“Egy-egy mosoly, egy-egy kacsintás” – Szerelem, házasság és szexualitás a paraszti világban

“Egy-egy mosoly, egy-egy kacsintás” – Szerelem, házasság és szexualitás a paraszti világban

A hagyományos paraszti társadalomban a két nem érintkezését részletesen szabályozták. A szexualitáshoz való viszony nemzetiségenként, felekezetenként és tájanként nagy változatosságot mutatott. Ráadásul a hétköznapi gyakorlat soha nem esett egybe tökéletesen az írott és íratlan normákkal....

Tovább olvasom

“Egyik nap úgy, mint a másikon” – Életritmus és időbeosztás a hagyományos társadalomban
“Egyik nap úgy, mint a másikon” – Életritmus és időbeosztás a hagyományos társadalomban

“Egyik nap úgy, mint a másikon” – Életritmus és időbeosztás a hagyományos társadalomban

Az embereknek az időhöz való viszonya a 19. század folyamán alapjaiban változott meg. Az óra diktatúrája alatt élő mai ember szemében a hagyományos társadalom életritmusa felfoghatatlanul lassú, időbeosztása pedig ésszerűtlenül pazarló volt.   Az életszakaszok allegorikus ábrázolása évszázadokon át a képzőművészet kedvelt témája volt ...

Tovább olvasom